DAL, OLDALNÉZET

Változnak hátam mögött a fények,

nyakszirtem mögött a meleg feltérdel,

résre nyílik a világ, még ferdére,

nyalábok hullnak derekam bőrére.

Néhány tincsem  középre omlik:

arcod hosszú hasábokra hullik.

Előttem szemeid. Körülöttünk csend.

Közel vagy, közel van. Egy lélegzetnyire.

Homlokodon a sorok álló egyenesek,

szemöldökeid közt a fordított zárójel)(.

Ezt a központozást figyelem,

ferdén is olvasom, így is rárímelek.

Fekszünk, pászmázik fényével a reggel,

Csak szemeid látom, oldalt, egymás felett.

Lassan felülről majd árnyékot vessenek.

És ez minden kérés: ami engem illet.

Se más sorok, se más szirtek,

se más homlokzatok, se más rímek.