- Jó reggelt!

- Igen, azt én  készítettem. 

- Beszéljünk kicsit.

- Veled mindig szívesen.

- Nos, elszúrtam... Már csak öt nap van hátra, és kezdődik a segítő munka, műszakokba járunk, és én éjszakás leszek egy nagyon kedves kolléganőmmel. Öt nap van csak hátra. Én igyekeztem kibírni.

- Igen, látom hogy mind kínlódtatok ezzel a hosszú, 11 hete tartó tréninggel. Először felépült a csapat, azután leomlott. 

- A kényszerközösség mindig nagyon nehéz feladat számomra. Terhelő emberekkel nehezen tartatom be a határaimat, menekülök, ahelyett, hogy szembeszállnék. Próbálok küzdeni ezzel, néha sikerül, de most elszúrtam. Fiatal kolléganőim jól tűrték a stresszt.

- Menekülés? Kérdezem, bár tudom a választ.

- Nem... A nagyon feszült esetfeldolgozó tréningen osztottam meg a problémát. A tréner provokált, péntek délután volt, és kirobbantam. 

- Igen, a kollégád  volt,  aki kirohant a teremből, de nem hozzám fordult.

- Hibáztam, vele kellett volna négyszemközt megbeszélnem.

- Igen.

- Elszomorít, hogy megint gyerekes voltam.

- Kénytelenek leszünk újra kezdeni.

- Beszélnem kell vele, igaz?

- Jól látod.

- A pokolba!

- Nono.