LÉPTÉK

Egyszer csak becsusszantam a fénybe.
És villódzik, vibrál, lüktet,
színez, árnyal, lobot vet,
ködpamacsot hajt, szürkül, egybefolyik,
víztükrön táncol, szűrődik,
árad, bágyad, elhomályosul,
távoli vörös láthatárt fest
(ferde pászmáiban porszem csillog).
Lüktetek, áradok, lobot vetek.
A fal mellett  két zárt arcú fiatal
fehér bottal tapogatózott egymás felé,
és megálltak, hogy melyikük kerüljön.
Színemet se látták, néma árnyként vetültem.
Most tenyerem a falhoz simítom,
és kapaszkodok, fülelek én is.
Körülöttem foghatatlan jelek, száz, ezer,
áradnak, vibrálnak, láthatárt festenek,
 - egy nálam nagyobb világ neszei.
Csak a fal biztos.
Az én láthatárom persze a szélekig ér,
 - vagy csak a szélemig?