PUSZTA

Csak puszta véletlen lehetett, hogy míg a

tövises dudvát és bogáncsot szedtem csokorba

egyszerre úttalan útra tévedtem,

és annak végén a semmi széléhez jutottam.

Átkelve a határon sóvár szomjúság fogott el,

ám ezen a tájon nem fakadnak vizek,

csak kiégett gazcsomókat sodort a szél

kopár buckákon, zord meredélyeken át.

Nem állt a láthatáron enyhet adó fa,

és nem terült körém művelt föld,

büdös skorpiók másztak át sarumon,

és rusnya sáskák ugrottak rám.

Akkor sápadt csipkebokor guggolt elébem,

és az alkonyatban remegve izzott a rekettye.

Láttam, hogy a zuzmó puszta dacból virágzik.

A hűvös barlangokban és szurdokban

világ elöl menekülő remeték tanyáztak, és

egy asszony kisdedével rejtekre lelt sárkánya elöl.

Egész nép vonult át előttem fehér gyöngyöt rágva,

egy hosszú hajú öreg sátrat vert a sziklán,

és szomszédom meztelen felsőtesttel kőtáblákat cipelt.

Végül is nem rossz itt a társaság,

kősziklából pedig akad elég, ha vizet kellene fakasztani.

Most még csak nézelődöm.