A HÁZ, AHOL SÁRGA LETT A TENYEREM

Barátnőm örökölt háza üresen áll egy Észak- Magyarországi kis  faluban, valahol az Ipoly mellett. Gondoltam egyet, és elkértük a kulipintyót néhány napra nyaralni. Elutazásunk híre nagy megelégedéssel töltötte el a Legkisebb Üntyifrüntyit, ami érthető, de egyúttal lehetetlenné tette a hátraarcot.

A kis falu romantikus házikója ugyan a falu szélén helyezkedett el, de a forgalmas főút mellett.

A falunak akadt egy kis sétánya, amit gyorsan átkereszteltünk Puccos Út-ra, és ami egyenesen az újonnan újjáépített Tájházhoz vitt bennünket. A valóban szép épületbe azonban szép vagy csúnyaszerével sem lehetett bejutni. Arra vetemedtem, hogy ha már az egyetlen éves nyaralásunk egy olyan faluhoz köt, ahol egy árva bolt, de még kocsma sincs, akkor az egyetlen programunkat, amiben megtestesül a nyaralás minden oka és célja, nem adom fel. Fellármáztam telefonon az önkormányzatot, ahol egy fáradt hölgy azt az információt adta, hogy nincs intenzivitásuk kinyitni a helyet, mert családi napra készülnek, és az minden erejüket elveszi. Meg is hívott minket egy Ipoly-menti vízi délelőttre, hogy próbáljuk ki a kajakozást, meg a sup-ot.

Nagy lelkesen már tízkor ott voltunk, és egész délelőtt nyomon követhettük, hogy a falu kemény magja - húsz ember - leérkezik a vízre a saját kajakjával és egész napi ételbatyujával, vízre szállnak, és vissza se néznek. Ádámon ing volt, míg itt a pocakmutogatós dívik, genderfüggetlenül.

Mikor egyedül maradtunk, úgy döntöttem, nem utazom haza, amíg az Ipoly vize körül nem ölelt, úgyhogy az ingatag és ványadt mólóról belecsúsztam a vízbe. Térdig is elért, a mederben végig kavicsok. 

Ettünk néhány zsíros deszkát, és kivártuk, míg elindulhatunk haza.

A Jézus- keresztről az idő vasfoga lerágta a szöget, de valaki stílusosan csavarral pótolta.

A kukoricaföld hibátlan.

Ja, az sosem derült ki, hogy a tenyerem mitől lett sárga. Itthon elmúlt.