Még pár nap, és itt az esküvő, hajrába ért a szorongás is.

Szörnyű álmok kísértenek, melyben nem tudom, ki hagyott el, kivel vagyok, és egyáltalán melyik életszakaszomban vagyok. Olyat is álmodtam, hogy válok, de még nincsenek gyermekeim. Nagy hálát éreztem, amikor felébredve rájöttem, hogy van egy gyerekem. Ja, nem, kettő. Illetve három. Sőt, jobban végig gondolva, négy. És még férjem is van, aki szeret. 

Luca férjhez megy, ez a lényeg, az ő napja. Csakis erre összpontosítok.

Már előre megírtam, jön a sajátos koreográfia:

TABLÓ

Családi kép. Pillanatfelvétel a nagy átrendeződés idején.
Jelmezes főpróba díszletek között.
Fogadás, parti, esemény vagy bármi ceremónia:
előre komponált, óvatos a koreográfia.

Előzze meg gondos szervezés.
Legyen szabályosan felosztott a tér,
maradjon elérhető a távol,
függjön a távolságtartók számától.
Villan a vaku!

Félmosolyra telt, félidő, féltestvér,
a sok félből sehol nem látszik valami egész:
A Családom. Ő a bal szélen? Ki tudja?
Valakinek felesége, mostohája, szeretője, őre,
én már nem is sejtem. És ő se.

Jól sikerült kép. Egyre tágul a keret.
Körbevesszük a gyereket:
az enyém. Ja, nem. A tied. Talán az övé is lehet.
Hozza-viszi a híreket. Valaki arcát, veszteségeit
– ők is valakinek a leendő exei.

Alkalomadtán majd újabb alkalom.
Azt is megörökítjük – van elég – fényes papíron.