Az éjszaka megint halálra ítéltek.

Már nem emlékszem, hogy akasztottak, vagy lelőttek, valami sörét rémlik, bár sekélyes vadászati ismereteim szerint a sörét nem halálos.

Éjjel hazafelé menet tép, cibál a szél. Megyek a fogócskás Ház felé, ahol feszültségmentes tér vár, ki nem elégített szükségletek nincsenek, csak unokahúgom alszik az emeleten. Egy házba, amit az első férjem épített, egy lélekkel, amit meg a második férjem. 

És végre csend.

Rájöttem, miről szólnak a hülye csendéletek, amikor egy kávéscsésze van az asztalon. Nem a kávéscsésze a lényeg, hanem az egy.