Olyan szürreálisan nyugodtak a napok.
Nagyon szűk és kevés elemmel rendelkező lett a tér, viszont van fölötte kontrollom. És igyekszem tovább szűkíteni, egyszerűsíteni, letisztítani, megtudni, mi az, ami egyáltalán számít.
Viharos csend.
Megint egy új kezdet, még minden kísérleti. Semmi nem valódi.
Nincsenek támpontok, nincsenek teljesítmények. Nincsenek ingerek, pihennek a túlfeszített huzalok, a limbikus rendszerem újrabútol.
Az első támpont, ami felbukkan, Ádám iránti szeretetem.
A gyerekek iránti elkötelezettségem.
Egyelőre ennyi.
Bűntudat.