Ma sokszor eszembe jutottak a hegymászók, pontosan az a pillanat, mikor a leggyengébb, akinek még el is van törve a bokája, és már elfogyott  a tea is, meg az oxigénpalack is kimerült, és elkezd könyörögni, hogy őt hagyják ott, ő nem megy tovább. Olyan fáradt már, hogy tényleg szívesen meghalna, de a többiek nem hagyják, nem értik, hogy csönd kell, sötét és magány.
Én ma otthagynám.