Idén nem írok többet, rendet rakok a fájlok között. Rendezés, lezárás, anyagilag is, ez a cél.
Erős a kisértés a delete-re.
Rájöttem, hogy nincs semmi értelme ennek a pályázatról-pályázatra írásnak. Algyő, meg ezek... Én abbahagyom. Senki által ki nem nyitott antológiák, szellemi önkielégítés csak. És hazugságok.
A kis vidéki házról szóló fantáziálást is abbahagyom. Törlés, törlés, ez a legnagyobb írói tett. Meg persze az ovis mosdók nagy mutatványa, csak annyit se ér.

"A kategorizálás kérdésére válaszolva: azért tud problémás lenni, mert szeparációt hoz létre. Amint kategorizálunk, keletkezik egy ÉN és egy ŐK, vagy egy MI és egy ŐK. ez egy tipikus pszichikai cédekezési mechanizmus az ellen, hogy mindenkinek minden kis rezdülésével és gondjával bajával együtt kelljen éreznünk, hogy ne gárgyuljunk bele abba, hogy magunkra vesszük a világ összes baját. Ugyanakkor ez egy tüneti kezelés. Nem attól lesz lelki békénk ha leválasztjuk az érzékelésünkről azokat, akik valamiben mások mint mi (aki tulajdonképpen ugye mindenki hiszen mind egyéniségek vagyunk, és amúgy ez is a végső célja ennek a védekezésnek, hogy bűntudat nélkül foglalkozhassunk csak a magunk bajával), hanem attól, ha megtanulunk felelősséget vállalni azért, hogy mi a mi ügyünk és mi nem, megtanulunk felelősséget vállalni a tetteinkért, elfogadni a következményeket. Elfogadni a következményét annak, ha valakinek nemet mondtunk és ezért ő most esetleg kevésbé (mutatja ki, hogy) szeret.Hogy le tudjuk küzdeni ezt a gyermeki éretlen pszichológiai védekező mechanizmust és felnőtté váljunk. És az, hogy ennek melyik szakaszában tartunk, nem függ a biológiai korunktól.
A kategorizálásnak kifejezetten egyetlen helyzetben van haszna: az adrenalin fűtötte üss vagy fuss stresszhelyzetben, amikor töredékmásodperc alatt kell eldönteni pl egy csatában, ki az ellenség és ki van a te oldaladon. Ezt az analógiát könnyű rávetíteni egy hétköznapi stresszhelyzetre is.
pl. a hajléktalan elkezd kéregetni tőled mondjuk a villamoson, ahol nem tudsz arrébb menni, tehát meg kell mondanod neki, hogy nem adsz neki pénzt és vállalod hogy csúnyán fog nézni rád, esetleg be is szól, esetleg a körülötted álló olyanok, akik pénzt adtak, szívtelennek fognak tartani. Vagy adsz neki akkor is, amikor épp nem akarnál, mert már aznap ő az 5ödik hajléktalan aki pénzt kért tőled és komolyan elkezded számolgatni, hogy ha ez így megy tovább mennyi pénzed marad, és persze dillemázol utólag, hogy vajon nem a koldusmaffia egyik áldozata volt e ő és megy a pénz a maffiózókhoz, esetleg az étel helyett amire kérte a pénzt, majd cigarettára fogja költeni, mert hát mocskos életképtelen semmirekellő hajléktalan. Ohó, milyen kényelmes otthonos kis gondolat, hát ez mindent megmagyaráz. Mocskos hajléktalan nem érdemel ez semmit, nem is adok többet egyiknek se mert hát mind mocskos semmirekellők ugye. Szóval így csinál az agyunk fekete fehéret előszeretettel mindene gyes szürkeárnyalatos vagy sokszínű helyzetből, kérdésből, dilemmából. Szóval a kategorizálással szerintem ez a helyzet."