Nem tudom, gyászban hogyan kell a szerettünk mellé állni, és általában is nagyon keveset tudok arról, hogy milyen érzelmi liturgia kapcsolódik a gyászhoz, a családban kinek mi a dolga, milyen viselkedésformákat vár el a helyzet.

Valahogy engem nem tanítottak meg erre, a szüleim még az érettségim előtt meghaltak.

Én annyit találtam ki, hogy ott leszek vele. Meg hogy csöndesebb leszek.

Az Ádám anyukájáról írt vers kapcsán meg azon gondolkodtam, hogy van-e mindenki életében egy olyan nap, ami jelzi, leképezi az egész életét?  Talán az a nap, amikor a kócos hajú, és vásott arcú gyerekről kép készült? Vagy az, amikor valaki igent mondott egy szeretői státuszra? Amikor tudta, hogy mennie kéne, de mégis belépett egy szobába?

Szemernyi esély. Mennyi egy "szemer"?