„Bezárt kert az én húgom, menyasszonyom, bekerített forrás, lepecsételt kút.” (Énekek éneke 4:12)

Fallal körbevett kert - ilyen az én lelkem, ilyen mennyországra vágyom?

Sokkal inkább tapasztalható, mint megérthető.

A bezárt kert találkozások helye: kint és bent, zárt és nyitott, természeti és épített, égi és földi jelenik meg egyszerre. Szépsége talán pont kettősségeiben rejlik, kiterjeszti a határ vonalát és a találkozás idejét, eltérő aspektusok csodálatos gyűjteményét egyesíti magában. Értelmezi a tájat, miközben megtagadja azt, magyarázza a világot, amelyet kizár, behozza a természetet, amelytől fél, és mindezt egy építészeti kompozícióban foglalja össze. Közvetít ember és természet között, a személyesen megtapasztalt tér, és az ember nélküli, végtelen természeti tér között. 

A brit tájakon kőkerítés jelöli ki a legelőket. A területről összeszedett kövekből, a természet anyagából jön létre. A gyümölcsfák körül magasabb a kőkerítés, kisebb a kert, hogy védje a széltől, és a kő megtartsa a nap melegét. Az ember körül is épül kerítés, akkora és olyan, amilyenre szüksége van. A művelés fokozatos átmenete vezet a zárt kerthez, amelyben már az ember is helyet kap. 

A zárt kertben nem csak a tér, hanem az idő is be van zárva. A határolás által a térrel együtt más idő keletkezik, megváltozik annak érzékelése is. A nyugati, analitikus filozófia is számos alkalommal beszél az idő érzékelt valóságáról, a mérhetővel szemben. Henry Bergson szerint az idő, időtartam nem matematikai absztrakció, tárgyilagosan mérhető „óra-idő”, hanem egyfajta személyi érzékelés, mint a gyönyör, vagy szépség. 

A belső imának, amely a misztikus hagyományban szorosan kapcsolódik a szemlélődéshez, egyik alapvető közege a kert, a természet. A kerengő tere – közlekedő folyosó a kertre nyitottan, „végtelen út”. …