A második FB-üzenet, névtelenül

"Akkoriban már tudtam, hogy ha szembejön velem egy lelki segélyszolgálat önkénteseket toborzó plakátja, arra jelentkezni fogok. Életem legnehezebb szakaszán voltam túl, a válásomon, és bár az átélt (túlélt) egy év kissé viseltessé tette a lelkemet, mégis gazdagabbá is „váltam”. Valakitől és valakivé. Abban az időszakban az ismerőseim ötvenszer-százszor hallgatták végig ugyanazt a dettódalt, és próbáltak biztatni és erősíteni. Én minduntalan lárvaarccal hallgattam szavaikat, arcomon a mimika teljes hiányával, és képtelenül arra, hogy visszajelezzek, egyáltalán megköszönjem, pláne, hogy megfogadjam a tanácsokat. De belül valaki, aki még mindig én voltam, mindent hallott, és a gyógyító mondatok lassan működésbe léptek, varázserejük hatni kezdett, és szűk világomból végül vissza tudtam érkezni a tágas valóságba, melyben lehetőségek, és jövő lüktetett.

Egyszer csak én ültem a misztikus szobában a vonal végén, tele frissen szerzett tudással és vibráltam a figyelemtől. Még hallgatott a félelmetes jószág, de tudtam, hogy percek kérdése, és meg fog szólalni, ki tudja, hogy milyen élethelyzetben lévő ember szavaival a készülékben. Férfi lesz? Nő lesz? Sírni fog, vagy talán agresszív lesz velem? Vagy hülyéskedő gyerekek hívnak, akiket mi finoman kopogtatóknak hívunk?

És megszólalt."

"Tisztelettel kérjük, amennyiben erre lehetősége van, úgy személyesen vegye át a díjat, amit a zsűri Önnek megítélt, a pályázatra beküldött alkotása alapján.

Gratulálunk Önnek, a pályázat kiírója és zsűri nevében, a sikeres szerepléshez.

Algyő,"