Negyedik éjszakázás. Hazafelé jövet szürreálissá vált a világ, tagjaim elgémberedve a pult alatti hálózsákos alvás kényszerpózától, fülemen a fülelő-hallgatóval. Éjszaka dörgött- zuhogott, kinn a nagy kovácsoltvas szecessziós kapu csak kallantyúval záródik, az operátori helység hátsó fala csupa üvegablak. Mikor a legyek elülnek, kezdik a szúnyogok.

 Mikor tíz évvel ezelőtt egyedül maradtam a négy gyerekkel, első éjszaka nem tudtam aludni. Féltem, hogy ha valamelyik gyerek legurul a lépcsőn, hogy hagyom itt a többit, mikor kórházba kell rohanni, meg hogy jön a szekercés gyilkos, és jól nekiáll engem szalámizni. Azután a legkisebbik minden éjszaka megjelent a takarójával, én meg mindig kiszóltam neki, mikor az ajtómhoz ért.

- Itt vagyok, és itt is maradok, amíg fel nem nősz.

Akkor olyan álmos voltam, hogy azt gondoltam, tőlem jöhet a szekercés gyilkos, csak ne ébresszen fel.

Na, most is így jártam. Mire hazaérek, már nem tudok elaludni, csak a kocsonya rezeg a fejemben egész nap, nem tudok gondolkodni, írni, a kapcsolataimat fenntartani, teljesíteni, se a munkámban, se itthon. Nem tudom, számomra milyen napszak van, hol tartok az étkezésekkel, hétköznap van-e, vagy hétvége. Fogytam két kilót, grátisz.

Végül, mikor tegnap felébredtem állandóan megszakadó itthoni aligalvásomból valamikor a délelőttben, azt sem igen tudtam, hol tartok a napban, evésben, és a háló meg a konyha között félúton egyszerűen lecsúsztam a földre, mint a selyemsál. Nyirkos lett az egész, még tegnapi ruhám, és tőlem szokatlan módon azon kezdtem gondolkodni, hogy hagyok-e magam után adósságot....

És hogy általában rendet kell hagynom magam után.

A legkisebbik királylány azután felébresztett egy Túró Rudival, ami a legvarázslatosabb főzet egyszeri halál ellen.
Azért elkezdtem kiselejtezni a régi tankönyveimet, ne az utódoknak kelljen majd ezer évig felszámolniuk. Mert én ebbe biztos, hogy álmonhalok.