Ma elkezdődött az igazi, műszakba járós munka.

Mikor kezd lemenni a nap, én felöltözöm, kicsinosítom magam. Mikor az emberek hazaérkeznek, én elindulok, szembemegyek a sodrással. A Nyugatinál dübörög a zene a placcról, koreai meg kínai fiatalok ráérősen sétálnak, kezükben energiaitalokkal. A peronon jópofizó apró embert faggatnak a rendőrök, később utolér a zebránál, kérdi, hogy nincs-e apróm. Átsétálok Budapest hónalja alatt, a hajléktalanok ugyanazok, akik reggel nyolckor is ott lesznek. Nyupu-tól a Podmaniczkyig. Vecsei Miklós mondta, legyen mindegyikünknek egy hajléktalanja, akinek tudja a nevét, de este sem tudom megugrani ezt a bennem lévő akadályt.Besötétedett, a Városligeti tó víztükre már csak fekete folt, az Állatkert bezárt, valami bumfordi épület árválkodik a kerítésén belül, félkészen a Kós Károly kapuk mögött. Az egymást nyalogató jegesmedve testvérek már biztos pihennek. A Szövetségben tízkor ügynökváltás, és most már teljes csönd van, csak a kislámpa fénye világít. 23:11

Éjszakás vagyok. Várom, hogy létrejöjjön a kapcsolat a látássérült felhasználó és látó segítője között,és a technikai lehetőségeket végre jó célokra fordítsuk. Az operátori helység falára vetülő fénylő ablaksziluett eltűnt, az egész épület csöndes, áldott sötét.